Clip 0

 

Kérdéseiket, véleményeiket szeretettel várjuk e-mail címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Egység Krisztusban

 

A tanulmány szerzője: Denis Fortin

 

"Az egyház Isten földi családja: együtt szolgálunk, tanulunk és imádjuk az Urat.

Isten arra hívta el az egyházat, amelynek Jézus a vezetője és Megváltója, hogy minden néphez elvigye az üdvösség jó hírét.

Az biztos, hogy a gyülekezet a Jézusban hívők helyi közössége, akik engedelmeskednek az Úrnak és istentiszteletre,

szolgálatra gyűlnek össze. Az Újtestamentum időnként úgy utal az egyházra, mint a hívők csoportjára egy adott földrajzi területen.

Egyháznak nevezünk olyan hívő csoportokat, amelyek egy bizonyos felekezethez tartoznak,

vagy akik egy meghatározott névvel illetik magukat, kifejezve hitüket és örökségüket.

Az egyház Isten népe az egész világon. Krisztusnak vannak hűséges követői a különféle felekezetekben

akik közül sokan a végső válság idején csatlakoznak majd a maradékhoz [Jel 18:1-4).

E tanulmánysorozat célja, hogy bibliai tanítást adjon nekünk a keresztény egység kérdéséről, hiszen mint mindig,

úgy most is kihívásokkal nézünk szembe az egység tekintetében, ami így is lesz az idők végéig."

 

 

 

 

 

 

Szöveg

 

e-max.it, posizionamento sui motori

 

Vissza a listára

 

 

 

©ForrásMédia Stúdió 2014

1064 Budapest, Vörösmarty u. 65.

Web: www.forrasmedia.hu

E-mail: info@forrasmedia.hu

Telefon: 06 30 651 0936

 

Impresszum

Kapcsolat

Hírlevélre feliratkozás

Médiaajánlat

 

facebook-icon  youtube-icon  twitter Google+

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand